Presztízs Sport-mesék 4
Csisztu Zsuzsa
|
presztizssport.com
|
2020.04.24.
|
![[token global site-name]](../sites/presztizssport.com/files/imagecache/cikk_allo_320px_jobb/images/presztizs-sport-mesek-4-25053.jpg)
Olimpiatörténeti nyújtópillanat? Elnyújtott pillanat az olimpiatörténetben?
Az élő – és sajnos igen tragikus – világjárvány miatti történelem részesei vagyunk ezekben a napokban. Ebből a perspektívából nézve, persze minden más eltörpül most, és lényegtelenné válik. Pedig emlékszem: akkor és ott olyasmit éltünk át, amire felkapta a fejét a sportvilág, és megállt egy pillanatra az olajozott olimpiai gépezet.
Már csak alig pár gyakorlat volt hátra, amikor a címvédő olimpiai bajnok, az örök klasszis orosz Alexej Nemov lépett a szerhez. Feszes pózban megállt a szőnyeg végén, szemeit egyetlen pontra fókuszálta, a magnéziumporos, hideg nyújtóvasra. Telt ház előtt zajlott ez az utolsó olimpiai szerenkénti döntő is, mint ahogy mindegyik az elmúlt két hétben. Az athéni közönség nagy tornabarátnak bizonyult, nem is csoda, hiszen ezt a két hetet egyetlen világhírű szerspecialistájuk, a Csollány Szilvesztert a gyűrű trónján követő Dimosthenis Tampakos iránti rajongásuk töltötte ki. Tampakos azonban már csak néző lehetett ezen a napon, mivel egy nappal korábban, a gyűrűdöntő során ő már megtette mindazt, amiért az athéniak ideérkeztek: tökéletes gyakorlattal nyert, és ezzel felrobbantotta a Nikos Gallis Sportcsarnok közel tizennyolcezres nézőterét.
Most viszont visszafojtott lélegzettel vártuk mindannyian, hogy a négyszeres olimpiai, ötszörös világbajnok tornastílusikon, a valaha volt egyik legelegánsabb, legkitűnőbb férfitornász nyerhet-e még érmet egyáltalán, vagy kissé dicstelenül vonul majd vissza egy világklasszishoz méltó pályafutás végén.
A kommentátorállásban más dolgom sem volt, minthogy felfedjem a nézők előtt eme karriermeghatározó pillanat fontosságát, megértessem velük, hogy nem egy szimpla nyújtógyakorlat vár most éppen Nemovra, a következő alig negyven másodpercben.
Gyakorlatát kívülről ismertem, tudtam, hogy amire képes, az tökéletes kivitelezéssel talán elég lehet a végső győzelemhez is. Hat repülőelemet mutatott be tökéletesen, abból négyet egymás után ragasztva egy félelmetes Tkacsev kombinációban, de a Kovács-szaltókat sem hagyta ki, ahogy értékes leugrása is közel hibátlanra sikerült. Volna, hiszen a légmunka még az volt, ám a leérkezés – egyetlen ballábas előrelépéssel – magában hordozott egy maximum két tizedes levonást, de csak egy rosszindulatú zsűrinél. Mivel Nemovról, az ikonról beszéltünk, ez nem tűnt valós veszélynek.
Többen a szakmában – a titkos Nemov-drukkerek közül – már ünneplésbe kezdtünk, noha volt még pár gyakorlat hátra. Győzelmi hangulatunk azonban előbb fagyos kijózanodásba, majd velős elégedetlenkedésbe csapott át, akárhányszor néztük is újra a lassításokat. Pedig néztük ám párszor, mivel a kijelzőn megjelenő 9,725-ös pontszám még a dobogóra is nehezen lett volna elég. Életemben nem hallottam még akkora füttykoncertet, ami a megjelenő pontszámot kísérte, de hagyján a fütty, mert a közönség klasszikus „búú”-gásba kezdett, olyan hangosan, hogy alig hallottuk vissza a saját hangunkat a fejhallgatókban a kollégákkal.
Tudom, emlékszem, mert többen is tanácstalanul egymásra néztünk, amikor már három perce szűnni nem akaró tüntetésbe torkollott az athéni közönség Nemov melletti szimpátiatüntetése. Hallgattam közben a magyar szerkesztőket az egyik fülemben, azt kérdezgették tőlem, vajon meddig tarthat mindez, mert csúszik az élő adás, de mivel magam is élő adásban beszéltem, csak találgatni tudtam, hogy mi lehet ennek a sosem látott szcenáriónak a vége. A másik fülemben angolul beszélt a helyi rendező, szintén tanácstalanul, persze biztosítva minket arról, hogy nem veszik el a képet és a hangot, amíg tart a döntő. Állt a verseny. Tizenöt percig. Öklöt rázó, búgó, szitkozódó közönség és más pontszámot követelő tüntetés kíséretében.
Mint amikor egy fadarab kerül a bicikliküllők közé, tizenöt percre megbénult a precíziós olimpia gépezet, tanácstalan emberek, bírók, versenyszervezők, stábtagok és rendezők néztek egymásra széttárt karral, valamilyen megváltásra várva. Nemov megadóan várta az intermezzo végét, sőt leginkább ő csitította a közönséget, miközben addigra már rég elnyerte a verseny elméleti aranyát, legalábbis a szurkolóknál. Akkorára duzzadt a helyi közönség nyomása, hogy végül felemelte a zsűri Nemov pontszámát 9,762-re, de minek is, hisz ez sem lett elég az éremszerzéshez.
Nemov érem nélkül, de óriási hatást kiváltva hagyta el a görög fővárost, hiszen a bírói munkával elégedetlen tornászszakma két évre rá, részben ennek a pontozói fiaskónak is köszönhetően teljesen megreformálta a pontozási rendszert, elvetette az örökérvényűnek hitt tízes plafonpontszámot, és szétszálazta a pontozást nehézségi és kiviteli pontszámra, felülről nyitva hagyva a legmagasabb pontszám lehetőségét. Döbbenetet, felháborodást, keserűséget és persze hatalmas tanulságokat is hozott ez az olimpiatörténeti pillanat, olyan kísérőelemeket, amelyekkel most egy egészen más élethelyzetben is számolnunk kell, csak sajnos, ennek még nem látjuk a végét, és az egész világot érintő volumenét sem.








































