Határtalan rajongás
Összehasonlításul: anno, a kis Puskás (korábban: Purczeld) Ferenc példaképei a Kispest 30-as évekbeli ászai, Nemes (Nehadoma) József és Déri (Deutsch) Károly voltak. Igaz, a kor külföldi klasszisainak neveit ő csak a sportújságban olvashatta – míg ma az okostévék még a buta nézőket is egyetlen gombnyomással a sztárcsapatok arénájának lelátójára varázsolják.Virtuálisan legalábbis. Mert szotyi helyett távirányítóval a kézben, több száz vagy ezer kilométernyi távolságból lehetetlen olyan szoros köteléket kialakítani egy klubbal vagy sportolóval, mint akkor, ha hétről hétre a helyszínen látjuk (bizony, visszajátszás, lassítás és szuperközeli nélkül is), ha meglapogathatjuk a hátát, ha összefuthatunk vele a zöldségesnél.
Ugyanakkor hiba a technikai vívmányokban, a modern kor személytelenségében keresni a hibát. Puskás is keresett volna magának más idolokat (ne adj’isten más sportágat), ha Nemesék történetesen nem pazar focisták. Ha 1938-ban nem vb-döntőt játszik a magyar válogatott, hanem nyolcat kap már a selejtezőben. Alberték, Tichyék az Aranycsapaton, a következő generáció meg rajtuk nőtt föl.
Most pedig itt van az a korosztály (a pályán és a tévé előtt egyaránt), amelynek a tagjai már nemhogy Détárit, de Lipcseit vagy Dombit sem látták játszani. Ellentétben CR7-tel és társaival, akikkel a közösségi média jóvoltából szinte együtt élhetnek.
Nem az ő szó szerint határtalan rajongásuk a baj. Csak a baj jele. Azért keresnek maguknak külföldi kedvenceket, példaképeket, mert közelebb már nem találnak. Visszatérve a Honvéd tehetségéhez: jól teszi, ha Casillas akar lenni (Grosicsot, Gujdárt, Andruscht nem ismerheti), és a felcsúti gólszerző sem nyúl nagyon mellé, ha Cristiano Ronaldo mozdulatait másolja.
Ha csak megközelítik őket, egy következő generációnak talán már ők lesznek a példaképek.








































