Piros-fehér, aztán zöld
Aranyosi Péter és a diósgyőri életérzés
Milyen gyakran van alkalmad piros-fehérben feszíteni?A mez szinte minden héten rajtam van! Ahová megyek, viszem magammal, itt éppen Máltán iszom benne Borsodi sört a Hungarian Restaurantban (mutatja a fotót). Erről a fanatizmusról szól a diósgyőri életérzés. Mikor a magyar–skót-meccs előtt tele volt az Üllői út skótszoknyás szőrös, világító fehér lábszárú skót szurkolókkal, eszembe jutott az az 1979-es diósgyőri nóta, amit a miskolci gyáristák énekeltek, miután a Diósgyőr 4–1-es összesítéssel kiütötte a KEK-ből a skót kupagyőztes Dundee Unitedet: „Tatár Gyuri megérkezett, kivertük a Unitedet. Nincsen mese, nincs cicó, pucolj, szoknyás f…szopó!”. Na, ez az őrület határa kísér el mindenhova.
Hangos szurkoló vagy?
Visítva ordító! Régen pedig kővel dobáló, verekedő is voltam. Huligánkodtunk rendszeresen. Tudod, isteni rendőr elől futni, mert olyan motivált vagy, mint még soha…
Mi a legelső emléked, amelyik a focihoz köt?
Az a hetvenes évek végi kupadöntő, amikor édesapám Frédi barátjával kiment a stadionba, mi pedig a tévé előtt figyeltük a nagyszüleimmel, látjuk-e apát a huszonötezres telt házas lelátón.
Gondolom, láttátok…
Hogyne! A papa nyugodt volt. De aztán nem is apám, hanem az unokatestvérem és az öcsém vitt bele a bajba. Érdekes, hogy a Diósgyőr mélyebb szeretete részemről onnan datálható, hogy felköltöztem Pestre. Azóta ez a kapocs fűz össze Miskolccal. Hogy elmegyek a Vasas-pályára vagy a Honvéd-pályára biciklivel, és ott a Diósgyőr-szurkolókkal vagyok.
Szerencsemalacból „pszichológus”
Ha már Vasas-pálya: úgy tudom, egy Fáy nevezetű focipálya Miskolcról is fontos emlék.
A Fáy szakközépiskola kézilabdapályájára rendszeresen bemásztunk a kerítésen át, focizni. A Középszer utca 7. és 9. számú panelek lakói meg a gyerekeik együtt. Sosem feledem, amikor a 120 kilós hajószakács hazajött és beszállt focizni közénk, a hatéves, 17 kilós Braun Petike pedig elé állt, de a fickó nem tudott megállni, a hóna alá fogta, majd berongyolt vele a kapuba. De Braun Petike akkor is kitartott, mert ő védő! Volt, hogy trópusi esőben játszottunk, tizenöt perc múlva már ültünk az ötcentis meleg vízben a forró betonon, még a makkunk alatt is kavicsok voltak.








































