Nyerő páros
„Sokat tanakodtunk, egy hónapig vergődtünk rajta, hogy mi legyen. Tulajdonképpen írtunk egy igen-nem listát, hogy miért menjünk, vagy miért ne menjünk, és én úgy éreztem, hogy ez nagyon fontos lenne Petinek. Fontos, mert most, amikor a labdarúgás intenzitása csökkent, akkor látna kicsit mást is, és kinyílhatna neki a világ, és...” „Hát kinyílt, mondhatom!” – érkezik egy öblösebb hang Adrienne mellől vitriolos erősségű tónussal, ahogy Peti lecsapja a megkezdett gondolatot. Miért nem lepődöm meg, hogy az agilis és igen cserfes ifjú hölgy kezdte el megválaszolni ezt a kérdést, mint ahogy ő maga folytatja a gondolatot is. „Megkérdeztük a családot és a menedzserét, én pedig úgy voltam ezzel, hogy pont abban az időszakban jött ez a lehetőség, amikor Peti kénytelen volt befejezni pályafutását az első osztályban. Én úgy éreztem, fel kell áldoznom magam, hogy bemenjünk és elvállaljuk ezt a játékot.” Hopp! Valami megbirizgálta a fülem, ahogy hallgatom Adrienne-t, méghozzá az áldozat kifejezés. Szerepléseiken ugyanis ez a legcsekélyebb mértékben sem látszott, de azt is tudjuk, hogy a televízió mennyire torzít. „Igen, ha hiszed, ha nem, Adrienn nem egy szereplős fajta, én viszont sokkal inkább az vagyok” – lep meg Péter a válasszal. „Én tökéletesen jól érzem magam Peti árnyékában, nekem megvan a nyugodt kis életem. Azt az ember nem szívesen adja fel, vagyis nem állt szándékomban, hogy kiálljak azzal, hogy én most celeb szeretnék lenni.”
A teljes cikk a Presztízs Sport 4/10-es számában olvasható.








































