Nyílt levél az MLSZ-nek a futballisták fizetéséről
Általánossá vált az NB I-ben a magas fizetés, ami nincsen köszönőviszonyban a minőséggel. Erről beszélt Szalai Ádám Németországban a Kickernek, amikor azt fejtegette, hogy a magyar klubokat „már jól finanszírozzák, csak a tehetség a kevés”. Még konkrétabban fogalmazott a szlovákiai magyar Urblík József, aki ma a cseh élvonalban rúgja a labdát.
„Nem jó ez az irány Magyarországon. Egy 23–24 éves srác, aki kap 7–8 ezer eurót, véleményem szerint már nem fog úgy edzeni, hogy minél többet fejlődjön. Meg fog elégedni ezzel a fizetéssel, és nem biztos, hogy még jobbat akar majd kiharcolni” – mondta ki az ítéletet a 21 éves, szlovák U-válogatott középpályás.
Rátapintott a lényegre. Az elmúlt években ahelyett, hogy külföldre mentek volna a magyar tehetségek, inkább azok jöttek haza, akik azelőtt jobb bajnokságban edződtek. Mert ma már itthon is kereshetnek ugyanannyit – kevesebb munkával…
Rég nem volt ennyire kevés magyar légiós, a topligákban Gulácsi Péteren kívül nem volt rendszeres pályára lépőnk az elmúlt fél évben, talán a sérüléseiből felépülő Szalai Ádám még az lesz a tavasszal Hoffenheimben. Ez azonban édeskevés, főleg annak tükrében, hogy már a B-kategóriás, de az NB I-hez képest mégis szakmai előrelépésnek számító ligákból, például Lengyelországból is kikopnak a magyarok.
A 2000-es évek elején még öltek volna a játékosok azért, hogy külföldi szerződéshez jussanak, mert az jelentette az anyagi jólétet is egyben. Ezt az állapotot kellene visszaállítani, azzal ugyanis semmit nem érünk, ha a legjobbjaink itthon maradnak. Mert az NB I-ben nincs megméretés számukra, és ahelyett, hogy fejlődnének, felfelé húznák az átlagot, inkább beleszürkülnek a középszerbe. Magyarországon azt is ugyanolyan jól megfizetik.
Az MLSZ felelőssége, hogy kezelje ezt a problémát a magyar futball fejlődése érdekében. Van is erre egy sikerrel alkalmazott módszer: a fizetési sapka. Vegyünk példát az Egyesült Államok profi bajnokságáról, az MLS-ről, amelyben minden klub egy előre meghatározott összeget költhet el a kerete bérköltségére. Ez nem túl nagy összeg, például a komoly Bundesliga-múlttal rendelkező, Eb-n gólszerző Stieber Zoltán kb. 100 ezer dollárt kap egy évre Washingtonban, azaz hozzávetőleg annyit keres egy hónapban, mint az Urblík által említett 23–24 éves srácok az NB I-es tinglitangliért.
Legyen fizetési sapka az NB I-ben is, méghozzá olyan, ami garantálja, hogy egy átlagos játékos ne kereshessen havi hét-nyolcszázezer forintnál többet. Mindezt egészítsük ki azzal, amit az MLS-ben „designated playernek” hívnak, azaz minden csapatnak van lehetősége egy-két olyan sztárigazolásra, akinek a bére a fizetési sapkán felül van. Így játszottak arrafelé olyan légiósok, mint Andrea Pirlo, Bastian Schweinsteiger, Kaká vagy Nikolics Nemanja, aki Stieber bérének a 17-szeresét, 1,7 millió dollárt kap egy évre Chicagóban.
Lehessen minden nemzetközi kupában induló klubnak maximum öt ilyen kiemelt bérezésű játékosa az adott szezonra, a többieknek pedig legfeljebb három. Így lenne lehetőség Husztikat is szerződtetni a minőség érdekében, de az átlag és a „még csak” tehetséges fiatalok ne kapjanak az említett hét-nyolcszázezernél többet. Az is bőven sok a magyar átlagfizetéshez képest, de legalább újra vonzó lenne számukra a kihívásokat tartogató külföldi kalandozás.
Mit is mondott a válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens? „Minél több nemzetközi szintű játékosom van, annál jobb dolgom lesz.” Segítsük őt ebben azzal, hogy ha egy NB I-es futballista igazán jól akar keresni, ne legyen más választása, mint erősebb bajnokságba szerződni, és felnőni ahhoz a nemzetközi szinthez!








































