Dujsebajev és a Darwin-díj
Ő volt a világ egyik első Darwin-díjasa. Azok kapják meg ezt az „elismerést”, akik valami különösen buta módszerrel próbáltak egy számukra érdekes célt elérni, és ez az életükbe került. Most sokan Talant Dujsebajevnek is odaadnák. A magyar kézilabda-válogatott immár csak volt szövetségi kapitányának, aki az Európa-bajnokság előtt még aranyat is ígért, és aki sokak szerint őrültekre jellemző bátorsággal fiatalított, javarészt nemzetközileg teljesen rutintalan kerettel vágott neki a tornának. És – edzőként, Magyarországon legalábbis – kinyírta magát. Épp mint a Darwin-díjasok.Most pedig a „teteme” felett megy a vita fiatalokról, idősekről. „Ha hívnak a válogatottba, nem mondok nemet” – szólalt meg a Dujsebajev-i fiatalítás oltárán feláldozott egyik nagy öreg, a 34 éves Ilyés Ferenc. Aki egyébként megjegyezte, hogy a helyén az Eb-n szereplő fiatalabbak, Bodó Richárd és Dzsamali Iman nagyon tehetségesek, csak hát szerencsétlenül időzítették a fiatalítást.
És itt jön a nagy dilemma. Számít-e a kor a pályán? Ez nemcsak a kézilabdában kérdés, labdarúgásban is sokat előcitált probléma. A fociválogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck például többször elmondta, nem tartja szerencsésnek azt, hogy az MLSZ anyagilag motiválja a magyar klubokat, hogy a fiatalok pályára kerüljenek. Mert nem a pénzért kellene játszaniuk, hanem azért, mert megérdemlik. És igaza van: nem kellene, hogy számítson az életkor, csak és kizárólag a teljesítménynek kellene döntenie. Ha Ilyés Ferenc még mindig jobb, mint a 22 éves Bodó, akkor neki kell lehetőséget adni, nem?
Egyértelműnek tűnik a válasz, mégsem az. Mert ha Ilyés 12 évvel ezelőtt a 2004-es szlovéniai Európa-bajokságon – hogyhogy nem, 22 évesen – nem kapja meg a lehetőséget, valószínűleg soha nem lesz belőle nemzetközileg is meghatározó átlövő. Szóval igen, alapvetően a teljesítménynek kellene számítania, de mellette a jövőre is figyelni kell, és ennek érdekében a fiatal tehetségek kaphatnak egy kis pozitív diszkriminációt. Nyilván az arányokat kell megtalálni. És bár úgy tűnik, hogy Dujsebajev csúnyán elszámította azokat, talán nem lett volna erre szükség, ha az elmúlt öt–tíz évben a jövőre is figyeltünk volna. Felnyitotta a szemeket, elvégezte a piszkos munkát. És most építhetjük a jövőt – bűnbakunk már van hozzá.








































