Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Nyilasi Tibi akart lenni

bogath
|
PS-archív
|
2021.04.25.
|
Régi vagy új öltözőben, iskola előtti hajnali edzéseken, a fővárosban vagy vidéken – mindenki elkezdte valahol azok közül, akik a legjobbak közé értek. Ki hol szerette meg a mozgást, és hol fedezték fel a tehetségét – erről mesélnek magyar élsportolók. Ezúttal a háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó, Kammerer Zoltán.

 

[token global site-name]– Gödön, ahol felnőttem, két lehetőség volt a sportolásra: a foci és a kajak. Én focistának készültem, Nyilasi Tibor volt a példaképem, olyan akartam lenni, mint ő – árulta el Kammerer Zoltán. – De valószínűleg nem voltam elég ügyes, legalábbis az edző egyszer csak elfelejtett szólni nekem, mikor lesz edzés, én meg soha többé nem mentem. Egy évet húztam le a csapatban, aztán jött a nyári szünet, amelyre az edző azzal engedett el minket, hogy mindenkit értesít, mikor találkozunk újra. Engem nem hívott, így nem lettem focista.
 
Az első csók, szeptember 11. és a hat-null
 
Mindez 1986 nyarán történt, amikor a magyar labdarúgó-válogatott legutóbb szerepelt világbajnokságon. Bár ne tette volna! – gondolhatják most sokan, hiszen nem volt köszönet a mexikói vb-ben, a Szovjetuniótól mindjárt az első csoportmeccsen 6-0-s vereséget szenvedett a Mezey György vezette brazilverő csapat. 
– Sokkoló volt. Annyira beleégett az agyamba, hogy pontosan fel tudom idézni, mit csináltam akkor – állapította meg Kammerer. – Az első csók, 2001. szeptember 11-e és az a 0-6 ilyen mély emlék. Apám a nappaliban nézte a meccset, én a konyhában ettem, mire egyszer csak megjelent, hogy „nem hiszem el, máris vezetnek a szovjetek”. Aztán nemsokára újra jött, hogy „úristen, már kettő”. Máig érzem azt a gyászos hangulatot, amit az a vereség okozott a családban, és szerintem mindenkinek, aki akkor átélte.
Talán a sors akarta úgy, hogy azon a nyáron dőlt el, Kammerer Zoltánból nem lesz labdarúgó, hanem valami egészen más jövő vár rá. – Miután a focikarrierem befuccsolt, mehettem volna csavarogni, de végül úgy döntöttem, szórakoztatóbb idegesíteni a nővéremet – idézte fel. – Éppen lánykajakosokat toboroztak Gödön, ő pedig jelentkezett. Gyerekként nem voltunk túl jóban, folyamatosan veszekedtünk, úgyhogy elkísértem. Persze csak azért, mert bosszantani akartam. Valójában ennyin múlt, hogy kajakozó lettem. Ma már jóban vagyunk a nővéremmel, ő öt-hat évig kajakozott, én kicsit tovább maradtam… Mindig mondogatom, mennyire hálás vagyok neki ezért.
 
A teljes cikk a Presztízs Sport 9/4-es számában olvasható.
 
Még nincs értékelve
Archívum