NEM LEHET DOPPING, NEM LEHET HALÁL!
A „Sportkórház” életben maradásáról beszélgettünk dr. Soós Ágnessel, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatójával
A Sportkórház megalakulásának közvetlen előzménye 1942-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete a magyar királyi Országos Sportorvosi Intézetről. A 16 aranyérmet hozó helsinki olimpia évében, 1952-ben hivatalosan is létrehozták az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézetet az „összes kiváló és I. osztályú minősítésű sportolóknak, az összes edzőknek és játékvezetőknek”, valamint mindazoknak, akiknek a lakóhelyén az intézet rendelője működött.A Sportkórház elődjében már az ötvenes években fizikoterápiás kezelés zajlott, a tokiói olimpia évében, 1964-ben pedig már spiroergometriás (terheléses) vizsgálatokat végeztek a sportolókon. 1977-ben az Alkotás utca szélesítése miatt – szó szerint – kirobbantották a Sportkórház helyét, majd a nyolcvanas évek elején a korábbi főigazgató, dr. Berkes István és csapata már artroszkópos műtéteket végzett. Dr. Jákó Péter – aki 1999-ig vezette a Sportkórházat – megjelentette „A sportorvoslás alapjai” című alapművét. A Sportkórház máig életben maradt, megőrizte a sportolókat szolgáló önállóságát, ráadásul a közelmúltban – 15 évnyi angliai sebészeti munka után – hazaérkezett egy kiváló orvos – „Mister B” –, akit Angliában csak Doktor Bálintnak neveztek. Mi tudjuk, hogy ő a patinás, régi Sportkórházba új életet Lehel… (Nevekkel nem poénkodunk! – a szerk.)
Az első nő a Sportkórház élén
– A Sportkórház főigazgatói, korábbi vezetői közül Ön az egyedüli nő. Jászárokszálláson született, ahol – ahogy egy korábbi beszélgetésben fogalmazott – szegénységben, de nagy szeretetben éltek.
– Nagybátyám hatására nagyon megszerettem a matematikát, tanulmányi versenyeket nyertem, és nagyon úgy tűnt, hogy ez lesz az utam – mondja dr. Soós Ágnes főigazgató (Országos Sportegészségügyi Intézet). – Aztán tizenhat éves koromban szó szerint átéltem az újraélesztés élményét édesapám által, és ez annyira meghatározó volt, hogy az orvosi pálya felé vettem az irányt.
– Mi történt?
– Édesapámnál tüdő- és szívelégtelenség lépett fel, s leállt a szíve. Édesanyám hívta a mentőket, én pedig próbáltam kihúzni a nyelvét, de már nem volt légzése, nem vert a szíve. Máig emlékszem arra a rémületre, hogy nem tudom megmenteni, pedig én voltam a szeme fénye, az egy szem gyereke! Csodával határos módon a mentősök újraélesztették, és amikor betették a mentőbe, látszott, hogy él. Szorította a kezem, hogy ő élni akar. Ekkor dőlt el, hogy orvos leszek! Aztán rá egy hónapra rosszabbul lett és a tanáraim óvtak a vele való találkozástól, nehogy összetörjek. Úgy döntöttem, írok egy képeslapot, melyre ezt írtam: „Drága Édesapám! Szeretném, ha velem maradnál!”. Ő pedig végig ezt a képeslapot szorongatta a kezében, magához tért, jobban lett és haza is jött a kórházból. Megérte, hogy leérettségizem, felvesznek az egyetemre, majd a kislányom és a kisfiam születését is. Aztán egyszer csak annyit mondott, hogy „elfáradtam, kislányom, de én már mindent láttam és mindent megkaptam az élettől, most elköszönök…” A jászberényi kórházban halt meg 68 évesen.
A sportorvos nálunk nem pecsételő!
– Sajnos a sportpályákon is előfordul, hogy bekövetkezik a halál. Ocskay Gábor, Bánka Kristóf, Dárdai Balázs, Kolonics György, Zsiborás Gábor, Fehér Miklós…
– A 2012-es olimpia előtt mondta nekem a MOB akkori főtitkára, Molnár Zoltán, hogy „nem lehet dopping és nem lehet halál!”. Idén tíz éve vagyok az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója, amely időszak alatt halálesetünk nem volt, azonban 3400 eltiltásról kellett döntenem. Ilyenkor a törvény szerint én vagyok az utolsó döntnök abban, hogy engedem-e a sportolót versenyezni. A felsorolt esetek egyikében nehéz lehetett az orvos kollégának, akinek az adott sportoló azt mondta, hogy „vagy játszik, vagy meghal”, mert a játék az élete. Aztán még az édesapja is tudomásul vette a halálát… Nálunk 400 ezer igazolt sportoló van, ebből 2000-2500 élsportoló, akik 24 órán belül eljuthatnak egy CT vagy MR vizsgálatra. A sportorvos nálunk nem pecsételő, hanem valódi népegészségügyi szűrő. A világon nincs még egy olyan ország, ahol nem léphet pályára úgy sportoló, hogy nincs sportorvosi engedélye!
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/10-es számában olvasható.








































