Mindenki más jó fej?
Rácz Félix és a boksz pedig elválaszthatatlanok
A 2017-es évet záró Felix Promotion-gála a magyar profiboksz új generációját helyezte előtérbe. Milyen ez a – Bacskai Balázs, Berki Ferenc, Egedi Renátó, Szellő Imre, Törteli Balázs – fémjelezte garnitúra az ezredforduló utáni Felix-es csapathoz képest? Lehet közülük valaki világbajnok?
Azt nem tudom megmondani, kiből lesz világbajnok, azt viszont határozottan igen, hogy kiből nem lesz soha semmilyen bajnok… Egy dolog mindenképp kiemelendő: a személyiségük, mert szerintem az a mai generációnak színesebb. Az persze, hogy ilyenek, nagymértékben a közösségi felületeknek és az egyéb platformoknak is köszönhető. Egyértelműen szélesebb körben tudják magukat megismertetni, mint anno például Nagy Jani vagy Kovács Attila.
Dinnye, papaya, kóklerek
Aszerint lehet-e differenciálni a mostaniak között, hogy kinek melyik az a tulajdonsága, amely miatt Rácz Félix felfigyelt rá, amelynél fogva az illető a jövőben is kiemelkedhet?Mindegyik versenyzőmet más miatt kedvelem. Az egyik kommunikatív, a másik nyersebb, esetleg érdeklődőbb. Nagyon fontos a kémia. Olyannal nehezen tudok együtt dolgozni ezen a területen, akivel nem rezgünk együtt. Lényeges, hogy megbízzon bennem vakon, ha kell; ez ugyanakkor teher is, hiszen nem hibázhatok. Mert egyrészt az ő bőrére megy a játék, másrészt a hibám automatikusan bizalomvesztéssel járna. A sportoló szakmai tudása és személyisége számomra együtt egy csomag. Hiába szimpatikus valaki, ha értékelhetetlen a szorítóban nyújtott teljesítménye, és fordítva. Lehet valaki rendkívül tehetséges, ha nem kommunikatív, a közönség nem lesz rá kíváncsi. Inkább mindkét képessége közelítsen meg hetven-nyolcvan százalékot, minthogy az egyik oldala százszázalékos, a másik nullához közeli legyen.
De lehetséges-e például Bacskai Balázsból ma hasonló „sztárt” faragni, mint anno Nagy „Csonttörő” Jánosból?
„Benji” amatőr múltja érmekkel dekoráltabb, mint Jánosé volt, de nem szerencsés párhuzamot vonni kettejük között. A profi hozzáállás mindkettőjükben megvan, megvolt. Ha egymás mellé raknám őket, az olyan volna, mintha a dinnyét a papayával hasonlítanám össze. Stílusban és súlycsoportban is más a két srác. És amit még fontos megjegyezni: mások az eszközeink. Akkor egy kereskedelmi csatornán – a TV2-n – voltunk láthatók, most egy tematikus csatornán – az M4 Sporton – futunk, ezért nehezebb elérni azt a fajta „sztárságot”. Minden idők legmagasabb magyar érdekeltségű ökölvívó meccses nézettségét a Nagy János–Julio Pablo Chacón mérkőzés hozta – és azóta is tartja a rekordot – 3,2 millió nézővel. Erre a mai napig nagyon büszke vagyok, hiszen szervezőként nekem ez hozta meg az igazi áttörést! 2017-ből soroljon fel olyan műsorokat, amelyek elérték, mondjuk, csak a két és fél milliós nézettséget! Szerintem nincs nagyon ilyen, vagy ha mégis, akkor azokat egy kezemen meg tudom számolni. A kisebb csatornák – NatGeo, Spektrum, MTV és a többi – ma egyenként elszippantanak 50-100 ezer nézőt. Akkor volt M1, M2, Duna, RTL, TV2, és nagyjából ennyi. Kis túlzással öt-hat érdekes csatorna, míg ma van vagy ötven-hatvan…
A nézők ráadásul még kritikusabbak is, hiszen az akkori nagy nézettségű közvetítések úgymond kineveltek egy, az ökölvíváshoz jobban értő réteget.Így van, az M4 Sportot ez a réteg nézi. Aki odakapcsol, az jó eséllyel tudja, miben különbözik az amatőr és a profi ökölvívás, s különbséget tud tenni a felütés meg a horog között is…
Az alatt mit ért – hiszen ezt is szokta hangoztatni –, hogy a menedzseri szakma igencsak felhígult, sok a kókler?
Olyan emberek is elkezdtek tevékenykedni a szakmában, akik csak a bevételi forrást látják benne. Sokszor látok remek képességű bokszolókat, akik azért nem tudnak kibontakozni, mert hosszútávú szerződést írtak alá egy kóklerrel, aki a szuggesztivitása révén meggyőzte őket, hogy ő a világ elsőszámú promotere. Mire kiderül, hogy nem az, már kárba ment egy fontos időszak a pályafutásukból, és nehéz az illetőtől megszabadulni. Ha menedzselésről beszélünk, azt is el kell mondjam, hogy sok sportoló tévesen értelmezi a menedzselés szót. Úgy hiszik, a menedzselés abból áll, hogy sohasem méretik meg őket, hanem sorban csak sima meccseket kapnak. A menedzselés ezzel szemben azt jelenti, hogy a fokozatosság elvét betartva építjük a sportolóink szakmai karrierjét, és nem azt, hogy a necces mérkőzéseket kihagyjuk… A mai nézők már amúgy sem kíváncsiak lefutott meccsekre. A kiegyensúlyozott, kétesélyes csatákat szeretik. Természetesen bánt, ha esetleg valamelyik védencem kikap, de a sportban van ilyen, levonjuk a konzekvenciákat és megyünk tovább. Legutóbb egy másik istálló sráca jobb volt a mi srácunknál, és megnyerte a magyar bajnoki címet pontozással. Egy másik fiunk pedig nagy adok-kapokban döntetlenezett itthon egy marokkóival. Kihozhatták volna a hazai sportolót győztesnek, de akkor meg jogosan mondanák, hogy itt is az történik, ami más országokban… Úgy gondolom, fairnek kell lenni, mert bár kicsit elcsépelt a mondat, de azt kapod, amit adsz.
A kalózhajó és a végtelen (szerelem)
Mi a véleménye a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új vezetéséről – ők „mit adnak”?Eltelt több mint kilenc hónap a váltás óta, amely nekem úgy tűnik, csak papíron történt meg. Ha egy hasonlattal kellene élnem, azt mondanám: ugyanaz a kalózhajó sodródik a tengeren, csak más zászló alatt. A „desztináció” el nem érésének oka pedig nem csak az, hogy évek óta kalózokból áll a legénység, hanem az is, hogy sajnos még az iránytűt sem tudják használni… Ha egy szövetség elnöke 2017 (!) végén, amikor a 2024-es olimpia kerül szóba, pontszerző helyezésekről, illetve legjobb esetben egy darab éremről beszél, akkor ott komoly szakmai gondok vannak! Mert ez kis túlzással azt jelenti, hogy a még ökölvívó edzőtermet sem látogatott fiatalokról vagy a nemrég kezdőkről beszélhet. A mostani generációnak ugyanis már 2020-ban eredményt kellene hoznia, de erről szó sem esik. És ami szintén érdekes: ha például végignézi a MÖSZ által fizetett munkatársak 90 százalékát – vagy akár a külsős tanácsadókat –, nehezen talál olyat, aki előzőleg bármilyen szakmai eredményt fel tudott volna mutatni azon a területen, ahol most dolgozik! Ezért mondom, hogy a MÖSZ a tutisták társasága. Mert ha esik, ha fúj, ha van eredmény, ha nincs, akkor is megkapják a fizetésüket… Hogy ez zavar-e? Persze! Rossz? Igen! Ahogy Martin Luther King mondta: „Aki elfogadja a rosszat és nem tesz ellene semmit, az ugyanúgy részt vesz benne, mint az, aki segít elkövetni”! Az igazságérzetemet bántja, hogy amíg egyesek a semmiért jutnak pénzhez, mások, akik tényleg tesznek a sportágért, nem részesülnek semmiben.
A szövetség tehát Ön szerint nem változott, pláne nem előnyére, de más-e a mai Rácz Félix, mint a kétezres évekbeli, és ha igen, miben? Izgulós menedzser ma is?
Szeretném hinni, hogy más vagyok. Egyrészt érettebben hozok döntéseket, másrészt többször és könnyebben mondok nemet. Kilencvenháromban kezdtem a pályafutásomat, 2002-ben alapítottam meg a saját cégemet. Fiatal menedzserként, amikor a szárnyaimat bontogattam, és ugyancsak a saját pénzemet fektettem a rendezvényekbe, mérkőzésekbe, nehezebben éltem meg a kudarcokat. Ami például mai szemmel kis befektetésnek, kis kudarcnak tűnik, az akkor nagy volt. Izgultam, hogy mindenki – a közönség, a tévé, a szponzor – elégedett legyen, ma mindezt már nem élem meg akkora teherként. Egyrészt az évek alatt szerzett tapasztalatnak köszönhetően, másrészt pedig, mert remek csapat áll mögöttem!
Milyen egzisztenciát sikerült megalapoznia az elmúlt évtizedekben, milyen körülmények között él? Lehet mondani, hogy gazdag?Gazdag az, aki akkor eszik, amikor éhes, akkor iszik, amikor szomjas, és akkor alszik, amikor álmos. Ha ezek közül valamelyik nem teljesül, nem mondhatod magad gazdagnak, úgyhogy én nem mondhatom magam annak. Ha viszont a kérdés például az ingatlanom nagyságára vonatkozik, akkor elárulom: az 111 négyzetméteres. Budapesten kívül egy egyterű, akár loft lakásnak is nevezhető ingatlanban élünk. Érdekessége, hogy a bejárati ajtón kívül még egy – üveg – ajtó van az ingatlanban, mégpedig a nagy fürdőszobáé… A lakás nem fényűző – nem is szeretem ezt a szót –, inkább letisztultnak, minden komfortot kielégítőnek nevezném. Egyéb üzleti érdekeltségeimnek köszönhetően elértem, hogy nyugodtan, sőt azt mondhatom: jól élünk. A sors által kínált lehetőségekből próbáltam kihozni a maximumot. Míg egyesek a bevételeiknek köszönhetően golfoznak, vitorláznak, én boksszal foglalkozom. Számomra az ökölvívás szerelem! Természetesen mint minden közös történetben, ebben is voltak, vannak nehéz időszakok; volt olyan is, hogy elfordultunk egymástól, de jó pár éve ismét egymásra találtunk a boksszal, és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk.
Panasz nincs, messze még a csúcs
Honnan, melyik életszakaszából és milyen körből kerültek, kerülnek ki a barátai?Sosem voltam nagy barátkozós vagy társasági ember. Egy fél kezemen meg tudom számolni az igazi barátaimat… Inkább sok ismerősöm van. Egyszerűen így alakult. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem iszom alkoholt, ezáltal a „barátszerzési” lehetőségeim csökkentek. Gyerekkorom óta megosztó vagyok a habitusom, az elképzeléseim miatt, hogy egy barátomat idézzem: „az osztálytársaim egyik fele szinte rajongott értem, a másik fele pedig egyszerűen nem szeretett”. De hát tudjuk, lehetsz te a világ legfinomabb epre, mindig találni fogsz olyat, aki nem szereti az epret. Szerencsésnek tartom magam, hogy korán megtanultam ezt nem tragédiaként megélni. Az elkövetett hibáimmal is nagyjából így vagyok. Elgondolkodom, miben hibáztam, majd felállok, leporolom a ruhám és folytatom az utam. Panaszkodni sem szeretek, és talán durván hangzik, de hallgatni sem bírom, mert nem érdekel! Ha valaki úgy gondolja, tudok neki segíteni, kérjen segítséget, és ha tudok, segítek, de ne öntse rám a problémáit! Cserébe én sem fárasztom a megoldásra váró feladataimmal, hanem próbálom magam megoldani őket. Sajnos alkalmatlan vagyok a „sirató fal” szerepére.
Honnan hozta ezt a karakán hozzáállást, a családjából?
Mindig azt az elvet vallottam, hogy nem baj, ha most fáj, ha később jobb lesz. Más szavakkal: próbáltam mindig, az élet minden területén – még ha szigorú voltam is – igazságos lenni. A családomról pedig: a szüleim nyitottabbak, simulékonyabbak, csak én sikerültem így „félre”. Azt is mondhatnám, nálunk mindenki más jó fej rajtam kívül…
Korábban ráadásul afféle playboy hírében állt, sok hódításáról lehetett olvasni.Fiatal voltam, „kellett a pénz”, ahogy szokták mondani! Ez persze csak vicc. Egyedülállóként természetesen, mint minden korombeli, éltem a lehetőségekkel. Mi férfiak amúgy is gyarlók vagyunk. De gondolom, ismeri a mondást, miszerint: „az ideális párkapcsolathoz vezető út sok kevésbé ideális kapcsolattal van kikövezve”. Most már közel nyolc éve párkapcsolatban élek, van egy gyönyörű kislányunk, imádom az életemet, és hálás vagyok mindazért, amit eddig kaptam a sorstól! Szerencsésnek mondhatom magam.
Mit vár a jövőtől, azon belül a most induló 2018-as évtől?
Ugyanazt, amit magamtól: többet és jobbat mindenből! Mert képesek vagyunk rá. Akár az irodai munkatársaimra, akár a sportolói gárdára, akár a technikai stábunkra gondolok. Messze még a csúcs, de szerintem ez egy kirobbanóan sikeres év lesz!
A cikk a Presztízs Sport magazin 6/1-es számában jelent meg.








































