Messze van-e Amerika?
A kommentelők persze már ízekre szedték a mi Zoltánunkat, mondván, miféle hazafi ő, hogy nem utazik boldogan komplett napokat odavissza a nemzeti csapat kispadjáért, plusz Georges Leekens edzéseiért. Stibi ezzel Niko, azaz Nikolics Nemanja nyomdokaiba lépett, aki szintén éreztette már többször, hogy nem álmai netovábbja a magyar válogatott tartaléksora, még ha esetleg puhább is a fű a Fradi-stadion kapui mögött, ahol a cseréknek bemelegíteni szokás, mint például a kezdőkörben, ahonnan a labdát a kezdőcsatárok a kezdősípszóra útnak indítják.A mexikói származású metalzenész már az „Ez nem New York, nem Los Angeles…” sorral küzdhetett magyarul, amikor a sportújság készítői közül valaki felszisszent: az egy dolog, hogy generálunk megint vagy 82 hozzászólást az oldalunkon egy magyar focista ellen, az meg egy másik, hogy Stieber helyében én se biztos, hogy túl boldogan repkednék a semmiért az itthoni ellenségeskedésbe a barátságos D.C.-ből. Nikolicsról nem beszélve, aki még messzebbről – Chicagóból – kerekedik fel, egy a magyarok szerint „csak viccbajnokság” gólkirályaként.
Vicc vagy nem, Trujillo sikeresen elpengette és dalolta az Arénában Lukács László számunkra legendás szerzeményét, így hozva karnyújtásnyira Kaliforniát Debrecenhez. Pedig a két banda származási helye közti távolság több mint tízezer kilométer légvonalban. Tetszik vagy nem, Stieber és Nikolics pedig ott vannak jelenleg a 25 legjobb magyar labdarúgó között, ám vagy nem játszanak, vagy nem jönnek, és azért nem játszanak (komolyabb szerepet) a válogatottban. Amely lassan szétesik. Ahelyett, hogy egy húron pendülnének, mint a Metallica és a Csapda.








































