Hogyan merjünk nagyok lenni?
Ma jelentették be, hogy az MLSZ elnöke, Csányi Sándor lett a FIFA alelnöke, azaz a világ labdarúgásának második legfontosabb tisztviselője. Azelőtt mindössze két alkalommal töltötte be magyar ezt a magas pozíciót, 1927-ben Fischer Mórt, 1972-ben Barcs Sándort választották meg FIFA-alelnöknek.Nagy különbség, hogy az említett úriemberek idejében még volt nemzetközi viszonylatban is értelmezhető magyar futball. Mi az, hogy volt?! A sportág kialakulásának hajnalán az úgynevezett Duna-menti iskolából nőtt ki az a stílus, amely évtizedekre meghatározta a futballvilágot, és amely 1938-ban vb-döntőig repítette a magyar válogatottat. De a hetvenes években is voltak hangos magyar sikerek, éppen 1972-ben Eb-negyedik lett a nemzeti csapat.
Tekintve a magyar futball jelenlegi nemzetközi súlyát (súlytalanságát), amit legfeljebb csak patikamérleggel lehet mérni, óriási diplomáciai siker Csányi Sándor FIFA-alelnöksége. Még akkor is, ha némi árnyékot vet rá a szervezet hitelét az elmúlt években leromboló korrupciós botránysorozat, amelybe a korábbi alelnök, Ángel María Villar is belebukott. A spanyol sportvezető börtönbe ment, Csányi meg a helyére.
Most sokan bíznak abban, hogy Csányi keze ugyanúgy maga felé hajlik majd, mint a szenteknek, vagyis rangos pozícióját latba veti a magyar futball fejlődése érdekében. Igazából ezt a szándékát nem is titkolja. „Fontos, hogy a tendencia, mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, míg a kisebbek aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is, megforduljon” – fogalmazott az új FIFA-alelnök.
Ha jobban belegondolunk, van egy kis mesterséges adalékanyagszaga ennek a kijelentésnek. A sport úgy általában a szabad versenyről szól. Futni, labdába rúgni, kapura lőni a világ legtöbb pontján lehet, és innentől kezdve csak a tudás, alázat, munka, szorgalom, tehetség, tisztesség, szenvedély és kitartás dönti el, hogy egyesek jobban, mások pedig gyengébben csinálják ugyanazt a műfajt. Mi, magyarok azért maradtunk le a világelittől, mert az előbb felsorolt dolgokban megbuktunk.
Ezen persze lehet változtatni mesterségesen, sportvezetői, FIFA-alelnöki szinten; meg lehet próbálni elérni, hogy „megforduljon a tendencia”, de ha ehhez nem társul a fejlődés iránti elköteleződés a háttérországban („Nem dolgoznék otthon, mert a vezetők nem vevők az újításra” – Petry Zsolt), akkor ez az egész olyan, mint műkaját főzni.
Azért csak jobb az E-számmentes, nem?








































