Fent és lent, avagy válogatott sikerek és viszontagságok
Ferencváros-játékosként már tinédzser korában sokat lehetett hallani róla, hogy aztán 22 évesen rendszeresen kezdőként jusson szóhoz a válogatottban. Siker tehát volt bőven.
„Ezt ráadásul sokszor nehezebb is kezelni, mint a kudarcot: te vagy a No. 1., és mindenki hozzád akar közel kerülni. Egy futballistának már fiatalon meg kell tanulnia, hogy ez csak egy színház, főleg ami a médiát illeti. Aki nagyon beleéli magát ebbe, az nagyot koppan utána. Engem szerencsére ez nem nagyon befolyásolt.”
Tőzsér válogatottbeli pályafutására aztán jellemző volt egyfajta szélsőség: vagy stabil csapattagként szerepelt, vagy szinte egyáltalán nem.
„Elég megosztó vagyok, nem az a belenyugvós típus, ráadásul sokan könnyen félreismernek. Szerintem kilencvenkilenc százalékban a személyiségemen múltak a dolgok, ez vagy tetszett egy edzőnek, vagy nem.”
Válogatottságának végén is ezt a kettősséget láttuk: stabil tagja volt a 2016-os Eb-selejtezőkön ígéretesen szereplő csapatnak Dárdainál, hogy aztán Bernd Storck – a kezdeti bizalom után – ne hívja meg a pótselejtezőkre, és ne számítson rá többet.
„A selejtezők alatt csak büszkeséget éreztem, hogy játszhatok egy jó válogatottban, mert tényleg nagyon egyben voltunk csapatként. Aztán amikor Storck kihagyott, azt gondoltam, ilyen a profi sport. Ettől persze még nagy pofon volt, főleg az, hogy miután korábban stabil tag voltam, és a kapitány a véleményemet is sokszor kikérte, azt gondoltam, hogy egy miértet, egy rövid telefonbeszélgetést megérdemeltem volna, ez azonban nem történt meg. Ez fájó pont volt, összességében azonban tiszta a lelkiismeretem a válogatott pályafutásommal kapcsolatban.”
A teljes cikk a Presztízs Sport 5/1-es számában olvasható.








































