APÁM MESÉI (1.)
Tekintsünk most el azoktól a cipőktől, amelyekben a fél életét leélte, és futballcipő névre hallgatnak, koncentráljunk kicsit egy másik fajtára, jelesül arra a típusra, amelyben minden egyszerű halandó, minden hétköznapi ember nap mint nap jár, és jobb híján utcai vagy civil cipőnek nevezik őket.Apám erőteljes vonzódása az úgynevezett utcai darabokhoz mellőzött minden előzményt, hagyományt, otthonról hozott neveléselméletet, csak úgy volt, és kész. Szép emlékű Ranschburg Jenő vagy Popper Péter nagyon rám pirítana, ha egy rögzült mánia esetében a gyökerek kutatásával kezdenék el foglalkozni.
Nem is kell, hogy az életben mindennek ép eszű és tudományos alapokon nyugvó magyarázata legyen még akkor sem, ha egy történelem–magyar szakos tanár és többdiplomás futballedzőnél ez a mánia azért vitathatatlanul furcsább, mint az, hogy kora legnagyobb operett-primadonnájának, bizonyos Honthy Hannának egyenesen gardróbszobája volt a villájában, és cipőinek a száma az ezret is meghaladta!
Az én apám a maga jóval százon felüli „csukaszámával” a fasorban sem volt „Hannuska” mögött. Sőt arra is megesküszöm, ha kell, hogy a nálunk rendszeresített cipősszekrényben ezek nem foglaltak el több helyet úgy 30-40 polcnál; hazudnék, ha azt állítanám, hogy az én két-három pár cipőm kiegészülve anyám legfeljebb tízes kollekciójával nem fért el bőven mellette.
A teljes cikk a Presztízs Sport 4/1-es számában olvasható.








































