Apák és fiúk
Elődöntő zajlik éppen a tornán, a Dárdai Team pedig teljes fegyverzettel rohamozza az ellenfél kapuját. Igen erős a csapat: Dárdaiékon kívül játszik a Pécs-szerte ismert focistacsalád, Kulcsárék, a válogatottnál Bernd Storck segítőjeként dolgozó Szélesi Zoltán, és Juhász Roland édesapja is. A pálya melletti-fölötti folyosóról nézzük a meccset, ami játék és szórakozás ugyan, de csak félig. Dárdai Pál mellettem álló felesége meg is jegyzi, hogy „full komolyan veszik, nem?”. De igen, és ez látszik mindenkin, ám ami a leginkább szembeötlő, az „középső Pál” mindenen áthatoló tekintete, amikor – kapusként! – előreküldi a labdát, majd figyeli a játék további alakulását.Oké, rendben, kikapcsolódás az egész nap, az egész hét, a véméndi közeli és távoli ismerősökkel, a családdal, a disznóvágással.
De amikor futball van, akkor ezek nincsenek. Akkor futball van.
És persze egy-két kimosolygás meg átröhögés a pálya másik oldalára, amikor az ellenfél kapusa átdobja Dárdai feje felett a labdát a hálóba. Ezt a tekintetet talán elég lenne megmutatni bárkinek, aki arra kíváncsi, miért jön ez az ember vissza apja szülőfalujába évről évre országunk labdarúgásának jelenlegi legnevesebb alakjaként.
És úgy, mint a falu büszkesége. Egész nap végzem a munkámat, rovom a köröket szorgalmasan, hogy minden meglegyen a tornáról és a Dárdaiékról szóló riporthoz. Valahol, belül mégis arra számítok, hogy nem lesz egyszerű dolgom, mert a helyiek tartanak majd a „vérszomjas újságírótól”, és kissé meg lesznek szeppenve.
Jézusom, mekkorát tévedtem!
A teljes cikk a Presztízs Sport 5/1-es számában olvasható.








































