34 év után végre sikerül?
Tisztelt Bíróság, Tekintetes Tanácselnök Asszony!Engedjék meg, hogy perbeszédem közben néha-néha felugorjak, mert mint tudjuk: „ki nem ugrál”… Na az ehhez hasonló jeleneteket szeretném elkerülni a szeptember negyedikei bizonyítási kísérleten, ahol két hasonló válogatott közül, felismerésre bemutatáson kell majd kiválasztanunk a jobbikat, amelyik – meggyőződésem szerint – most a magyar lesz! Szkeptikus kollégámat és a Magyarországon régóta nem létező esküdteket súlyos érvekkel kívánom meggyőzni! Természetesen megvárom, amíg tanult kollégám kikeveredik a tisztelt bíróság, pontosabban a tekintetes bírónő tekintetéből, és újra köztünk lesz. Először is indítványozom a mélyen tisztelt törvényszék felé, hogy soha többé ne tartson zárt tárgyalást nézők nélkül, mert a nyilvánosság jogellenes korlátozása a büntetőeljárási törvény szerint abszolút hatályon kívül helyezési ok! Miért is gondolom, hogy a magyar válogatott, 34 év után végre legyőzi a románokat?
Mert ez a román válogatott, bár sokan kíváncsiak rá, nem Mutuból készült! Igazi világklasszist nem tud felmutatni, bár Maxim és Torje kiváló játékos, de meg sem közelítik a legjobb román válogatottakat. Igaz, a FIFA világranglistáján négy helyet javítva – Angliát és Walest megelőzve – már az első tízben vannak (a 8. helyen), de mi 11 helyet előrelépve a 31. helyen állunk, ami a ranglista fennállása óta megközelíti a legjobb helyezésünket, amikor Egervári Sándor vezetésével a svédeket és a moldákat legyőzve a 27. helyre jöttünk fel! Ezt most nem kellene összbüntetésbe foglalni!
A románok szövetségi kapitánya, az immár 65 éves Anghel Iordanescu ráadásul játszott azon a magyar–román-mérkőzésen, amelyiken eleddig utoljára, 1981. május 13-án jó labdarúgóidőben, Fazekas László 18. percben szerzett góljával legyőztük Románia válogatottját, úgyhogy van tapasztalata a magyarok elleni vereségben. Mielőtt tanult kollégám az elévülésre hivatkozna, mondván: azóta több mint három évtized eltelt, felhívnám figyelmét, hogy vannak olyan győzelmi cselekmények, amelyek soha nem évülnek el!
Ráadásul a legutóbbi itthoni mérkőzésünk már „kézben volt” annak ellenére, hogy a FIFA kizárta a nyilvánosságot. Mindent egybevetve kérem a tisztelt bíróságot, hogy már a mérkőzés előtt állapítsa meg – kivételesen a védencem javára – a „nyereségvágyat”!
Dr. Borbély Zoltán fogadatlan prókátor
Bevezetőmben megkérném illő tisztelettel hatalmas tekintélyű kollégámat, hogy teljesen lehetetlen, már-már a stand-up comedy határát súroló érvelését ne próbálja a Magánügyek feliratú dossziéba süllyeszteni, és a per tárgyával foglalkozzon. Azt majd én eldöntöm, hogy mikor és kinek a tekintetéből keveredek ki, vagy éppen keveredek bele…
A bírónő kleopátrai csillogású tekintetéből férfiembernek kikeverednie hozzávetőlegesen annyira lehetetlen feladat, mint a magyar válogatottnak legyőznie Románia legjobbjait. Sőt ebből a tekintetből nem is létezik kikeveredés; ha valaki ebbe belemerül, azonnal a Mariana-árok közelében érzi magát.
Kérem, drága bírónő, ne fenyegessen rendbírsággal azért, mert látszólag nem a per tárgyáról beszélek, ám míg az ön szeme – akarom mondani tekintete – több ezer oldalas regényért kiált, addig tanult kollégám felvetését egyetlen mondattal el tudom intézni.
Románia ellen természetesen most majd ugyanúgy nem nyerünk, mint 34 éve egyszer sem!
A Fazekas Laci 1981-ben lőtt góljára hivatkozni olyan, mintha én most itt, a teremben kifeszítenék egy hatalmas vásznat, és levetíteném Sándor Pál Ripacsok című filmjét – majd hosszan méltatnám a Garas–Kern-kettős csodálatos játékát – csak azért, mert azt is a népszerű „Kapa”, amúgy valóban felejthetetlen románverő góljának évében forgatták…
Nagy a gyanúm, hogy katartikusabb élményben lenne részünk, mint hallgatni, ahogy képzett barátom egyre kínosabban belebonyolódik saját érvelésébe, és győzelmet lát a biztos vereségbe!
A magyar válogatott olyan, hogy (szinte) mindig nyer, amikor az nem elengedhetetlenül szükséges, hogy aztán garantáltan veszítsen, ha valóban „életre-halálra” megy a játék.
Teljesen mindegy, hogy a románok most éppen milyen erőt képviselnek; ha csak meglátjuk őket, már úgy remeg a térdünk, ahogyan most az enyém, amikor a bírónő megtisztelt azzal, hogy az előbb nem ügyész úrnak, hanem Karcsikámnak szólított…
Ebben én sokkal több esélyt látok szerelmünk kibontakozása és beteljesülése kérdésében, mint amennyi esélye a magyar válogatottnak van Románia ellen, amely – persze a futball törvényei szerint – alakulhat úgy is, hogy a Storck-gárda mégiscsak nyer valahogy, de nem hinném, hogy újabb pervesztésem ténye kettőnk közé állhatna!
Ám ha a drága bírónő a magyarok győzelméért szurkol, akkor természetesen elölről kezdem a beszédemet, és elmondom mindannak a tökéletes ellenkezőjét, mint amit itt eddig előadtam!
Mert ha a magyarok nem verik is meg a románokat, a szerelem mindent legyőz!
Lakat T. Károly
A cikk a Presztízs Sport magazin 3/8-as számában jelent meg.








































