Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Sport Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Sport Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Sport Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Tiszta szívvel

Szurmai János
|
Profimédia Red-dot
|
2015.11.17.
|
Hétfő reggel furcsa hiányérzettel ébredtem. Hamar rájöttem, hogy mindez csak pavlovi reflex: az elmúlt év(tized)ekben egyszerűen úgy szocializálódtunk, hogy sorsdöntő (vagy annak érzett) labdarúgó mérkőzések másnapján kizárólag a csalódottság, kiábrándultság, cinizmus témakörébe tartozó érzések lepnek el bennünket.

 

[token global site-name]Most pedig?

Egyetlen, mindent elsöprő örömmámor az egész. Kijutottunk, mégpedig nem a surranó pályán: a török-izlandi meccsen, hanem önerőből, kettős győzelemmel, az esélyesebb (és a mienket nyíltan lenéző…) csapattal szemben, nem szerencsével, de teljesen megszolgált győzelmekkel!

Csodálatos siker, és profi teljesítmény!

Mindig is állítottam, hogy a profizmus egyáltalán nem az érzelem mentes hidegségről szól, sokkal inkább a motiváltságról, az érzésekről, a  szenvedélyességről – mindarról, ami a világra szóló eredményhez szükséges.

Az elmúlt napok legerősebb pillanatai még mindig kavarognak bennem.

Kleinheisler gólöröme: ahogy a teljesen ismeretlen újonc, a félelmetes gója után semmivel nem törődve kirohant a pályáról és a kapitány nyakába ugrott… Megkockáztatom, hogy még soha, senki nem ugrott Bernd Storck nyakába…  Szimbolikus pillanat volt: csapat és kapitány egymásra találásnak talán a legelső jele.

Priskin nyilatkozata: ahogy alig pár perccel a lefújás után, sporttörténeti pillanatban az első szavait elvesztett csapattársa és szeretett nagyapja emlékének szentelte…

Dzsudzsák beszéde: bár tudom, hogy mértékadó szurkolói körökben  is elég nagy az elutasítottsága, van aki szerint még színésznek is rossz, de csapatkapitányként az öltőzői szavai a klasszikusokat idézi: „Srácok, halljátok, mi van kint? Húszezer ember szurkol nekünk csak itt, tíz-tizenötmillió világszerte a tévék előtt… Kilencven perc, nehéz lesz, de tegye oda magát mindenki, dögöljünk bele, köpjük ki a tüdőnket, hajtsuk ki a belünket, de ne engedjük el, amiért annyit dolgoztunk…Gyerünk, gyerekek, menjünk ki, fussunk, amennyit csak bírunk, mert akkor a sors velünk lesz! Nyomás kifelé! Hajrá, Magyarország!”

A lengyelek üzenete: Nikolics Nemanja együttesének, a Legia Warsawa együttesének szurkolói írták ki…”Elmondhatatlanul boldogok vagyunk és gratulálunk nektek Varsóból… Találkozzunk a döntőben!... Üdvözletünk, testvéreink…!”

Mindez egyetlen futball mérkőzés ürügyén.

Mindez a sport csodája.

S ez a csoda még nagyobb jelentőséggel bír a hét végén történt barbárság tükrében.

Utolsó momentumként épp ezért hadd idézzem talán a legsportszerűbb momentumot. Egy fiatal ember szájából hangzott el, szintén a lefújás után.

Nagy Ádám mondta: „…és igenis szeretnék gratulálni a norvégoknak is, mert fantasztikusan küzdöttek. De hát a play off, sajnos, ilyen: az egyik csapat a mennybe, a másik a pokolba megy…”

Így beszélni, így viselkedni csak egyetlen módon lehet: tiszta szívvel.

 

 

Még nincs értékelve
Archívum