Megérte, Niko! Igaz?
Az elmúlt hétvégén lezárult az amerikai futballbajnokság alapszakasza, és eldőlt, hogy 24 találatával Nikolics Nemanja lett az MLS gólkirálya, méghozzá a Barcelona korábbi sztárját, a világ- és Európa-bajnok David Villát megelőzve. A Chicago Fire magyar csatára úgy kényezteti el aktuális klubja szurkolóit, mint szerető nagymama az unokáját – az összes élvonalbeli csapatában volt már gólkirály; Kaposváron és a Videotonban éppúgy, mint a Legia Warszawában és most Chicagóban.
Nikolicsnak így már öt gólkirályi címe van, ennyi pedig még az együtt kilenc Aranylabdát birtokló Cristiano Ronaldo, Lionel Messi kettősnek sincsen. A portugál és az argentin zseni is négyszer-négyszer volt eddig egy nemzeti bajnokság gólkirálya. A futball egyetemes Pantheonjában csak egy labdarúgónak volt a jelenlegiek közül öt gólkirályi címe: Zlatan Ibrahimovicnak, akit a Serie A-ban kétszer, a Ligue 1-ban háromszor koronáztak meg. Ha már Pantheon, akkor metaforikusan Nikolics helyet követelt magának a futballistenek világában.
Önmagában az is páratlan bravúr, hogy zsinórban negyedik éve gólkirály: 2014-ben és 2015-ben az NB I-ben, 2016-ban Lengyelországban, idén pedig az Egyesült Államokban bizonyult a legjobb góllövőnek. Ezekben a szezonokban összesen 123 bajnokin 91 góllal örvendeztette meg a drukkereket. Fantasztikus hatékonyság.
Bármennyire is örülünk neki és elismerjük, azt muszáj megjegyeznünk, hogy ebből a magyar válogatott nem sokat profitált. Ez persze nem – csak – Niko hibája volt, hiszen alapjában véve kevés lehetőséget kapott. Nemcsak a múlt héten kirúgott Bernd Storck szövetségi kapitánytól, hanem a góljai ellenére előtte Dárdai Páltól, Pintér Attilától és Egervári Sándortól is.
Emberileg valahol érthető volt, hogy a hosszú mellőzöttség után a 29 éves csatár úgy döntött, hogy ideiglenesen lemondta a válogatottságot. Azzal indokolt, hogy a nagy távolság miatt szeretne Amerikában maradni, hogy gólkirályi címet szerezhessen Chicagóban, a válogatott meg majd csak meglesz nélküle, ahogy addig is… Ebből a szempontból megérte önszántából kihagynia a nemzeti csapat összes idei meccsét.
Másfelől sajnáljuk is ezt, mert Szalai Ádám, Priskin Tamás és Németh Krisztián távollétében biztosan lett volna szükség rá a nemzeti csapatban. És talán a magyar szurkolóknak egy újabb gólkirályi címnél is többet ért volna, ha a válogatottban végre jó teljesítménnyel (mert amikor játszott, ezzel általában adós maradt) bizonyította volna, hogy hülye volt Storck és mindenki más, aki nem első számú opcióként gondolt rá.
Mert most lehet egy olyan nézőpont is, hogy akkor hagyta cserben a válogatottat, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Ilyenkor azért eszünkbe jutnak Király Gábor szavai: „Én a válogatottba vízhordónak is bármikor jönnék!” Szóval a fény mellett egy kis árnyékot is látunk ebben a hollywoodi Niko-sztoriban.
Megérte? Megérte…








































