MEGÉLNI A PILLANATOT
– Egyébként milyen tanár vagy? De azt is kérdezhetném, milyen edző.– Szigorú. Kicsit olyan, mint a nagymamám volt matektanárként. Az óráján egy pisszenést nem hallottál, viszont rendkívül igazságos volt, és a gyengébbekkel is egészen addig foglalkozott, amíg megtanulták az anyagot.
Nos nálam sincs duma a sorban: amikor feladat van, azt el kell végezni. Viszont nem lehet csak fegyelemmel közelíteni a tanítványokhoz. Elsősorban közösséget építünk sok programmal. Elmegyünk moziba, vagy megnézünk tánccal kapcsolatos filmeket, előadásokat. Fontos, hogy érezzék az összetartozást, mert akkor, amikor tényleg koncentrálni kell, százszázalékosan oda fogják tenni magukat. Mindez persze nem működik a szülők nélkül. Szerintem nagyon fontos, hogy a szülő-sportoló-edző háromszög harmóniában működjön, és közösen terelgessük a növendéket az útján. Ehhez állandó kommunikáció szükséges, ezért sokat beszélgetünk a szülőkkel.
– Mit ad neked a tanítás?
– Amikor válogatott kerettag lett az egyik tanítványom, elképesztő büszkeséget éreztem. Kis túlzással én tanítottam meg neki, hogy melyik a jobb és a bal lába... Most pedig látni azt, hogy milyen esztétikával és élvezettel táncol! Azért el-elindul egy-egy könnycsepp ilyenkor. Nem is az érem meg az eredmények hozzák ezt az érzést – pedig volt sikerünk bőven, tele van a terem kupákkal –, hanem hogy sikerült átadni a tánc szeretetét. Mindig azt mondom a tanítványoknak, hogy én pusztán kulcsot tudok adni a kezükbe, de az ajtón nekik kell belépniük. Végigkövetni, ahogy használják ezeket a kulcsokat, és hogy emberként is tudtunk rajtuk finomítani kicsit, nagyon jó érzés.
A teljes cikk a Presztízs Sport 4/1-es számában olvasható.








































