Ezüst múlt, aranyélet
Rádiózásról, családról és tanulásról is beszélgettünk Bárdosi Sándorral
Nem benyalizó típusBárdosi Sándorról sokunknak még mindig az az olimpiai második hely jut eszébe először, de ez nem azt jelenti, hogy az ő élete önkéntelenül is ekörül forog. – Hogy hol tartom az ezüstérmemet? Ott van valamelyik polcon. Nálam nem az érmek, hanem a gyermekeim vannak kitüntetett helyen – jelentette ki. Erre mondják, hogy touché. Azért feszegetjük még egy kicsit az igazán jelentős, aranyérem nélkül véget érő birkózó-pályafutását, hiszen az olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságon is felállt a dobogóra, de egyszer sem a legfelső fokára. – Lehettek volna fényesebbek is azok az érmek, ha jobban mellettem álltak volna, akiknek ez volt a feladatuk. Én a régi időkben birkóztam, amikor még nagyon másként mentek a dolgok, mint manapság. Nem szoktam irigyelni senkitől semmit, de néha elábrándozom, hogy bárcsak fiatalabb lennék, és olyan körülmények között birkózhattam volna, mint a maiak. Ég és föld a különbség. Persze én is tehettem arról, hogy nem volt lehetőségem még egy olimpiára eljutni, mert sosem voltam az a benyalizó típus, és emiatt bőven volt gondom az életben. De én így szeretek élni, ilyen őszintén – árulta el Bárdosi Sándor, aki a beszélgetésünk idején a budapesti birkózó-világbajnokság nagyköveti tisztségét is ellátta.
A telejes cikk a presztízs Sport 6/11-es számában olvasható.








































