Erős Pista
– Hány évesen vált felnőtté?– A futballpályán tizenöt és fél esztendős koromban. Akkor tettek be először a Győri Dózsa NB III-as együttesébe.
– Mennyi gólt szerezhetett a serdülőben és az ifiben!
– Sokat lőttem és fejeltem, de a pontos számot nem tudom. Elevenebben él bennem, hogy a korosztályos területi válogatottak tornáján Puskás Ferenctől vehettem át a gólkirály díját. Sőt az is megmaradt bennem, hogy az országos középiskolai kupa döntőjében, amelyet az ETO-stadionban rendeztek, 6–1-re nyertünk, és azon a meccsen négy gólt értem el.
– Melyik tanintézet növendékeként?
– Óriási szerencsémre a Bercsényi Miklós Gimnáziumba jártam.
– Miért volt olyan nagy szerencse az?
– Mert nem mindenkinek lehet olimpiai bajnok és BEK-elődöntős labdarúgó az osztályfőnöke. Márpedig Keglovich László hatvannyolcban Mexikóban ötkarikás aranyérmet nyert, hatvanötben pedig a legjobb négy közé jutott az első számú európai klubtornán az ETO-val. A BEK-részvételhez persze az kellett, hogy a Győr – történetében először – első osztályú bajnok legyen. S akkor még nem beszéltem a tanár úr három MNK-győzelméről meg egyebekről...
Bandázás lezárva, győz a futball
– Mit takarnak az egyebek?
– Nem tudom, mondjam-e, főként, hogy megírja-e. De tudja, mit, vállalom. Szóval olyan környéken nőttem fel Győrben, amelyik nyomokban sem idézte a finom úri világot. Tinédzserként magam is egy bandához tartoztam, és az egyik közös balhé után két év felfüggesztettet kaptam. Hónapokon át kellett bírósági tárgyalásra járnom, de Keglovich – aki tudta, hova megyek az iskolából – nem verte nagydobra az ügyet. Mind az ítélet, mind a pedagógus jósága mély hatással volt rám: attól kezdve kiiktattam az életemből a galerit.
A teljes cikk a Presztízs Sport 5/9-es számában olvasható.








































