Békéscsaba a (röpi)világ közepe
„Békéscsabára? Hát... Nagyjából három óra, nincs is végig autópálya...”
Egy kedves ismerősöm reagált így, amikor 2010–2011 környékén a viharsarki kolbászfesztiválra invitáltam. Ne legyenek illúzióink, szinte mindegyik fővárosi, nyugat-magyarországi egyetemista hasonlóan reagált volna, hacsak nem szívügye a város.
Márpedig akkoriban főleg amatőr játékosok, elsősorban egyetemisták szerepeltek a magyar női röplabda első osztályában. A sportágért élő-haló ifjú reménységeken kívül karrierjük csúcsán túljutott, de a mezőnyből még mindig kiemelkedő tudású sportolók is játszottak.
Tehát nem nagyon fűlt a foga senkinek ahhoz, hogy más csapatoktól a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülethez igazoljon. A város messze van Budapesttől, nincs is akkora élet, ráadásul 2007 és 2013 között a BSE, a Vasas, a Nyíregyháza és a Gödöllő mellett más csapatok nem tudtak beleszólni a fontosabb röpis trófeák sorsába.
Ne felejtsük el Békéscsabával kapcsolatban azt sem, hogy akkoriban a labdarúgás és a kézilabda is a röplabda előtt járt népszerűségben, önkormányzati támogatásban, szponzorokban, szóval mindenben. Illetve majdnem mindenben. A röpis utánpótlás szervezettsége, szakmaisága kenterbe verte a másik két sportágét, és szép jövőt sejtetett. Mára a csapat egyeduralkodó a hazai mezőnyben: a második számú európai kupasorozat legjobb nyolc csapata közé jutott, és az egymás után két Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatottba is meghatározó játékosokat ad. Mindezt hat év alatt érték el a viharsarkiak négy alappillérnek köszönhetően. Sorba vettük ezeket.
Tudatos irányítás
Baran Ádám megkerülhetetlen a történetben. A 36 éves sportvezető Békéscsabán született, de Szolnokon élt, amíg át nem vette a klub irányítását. A hazai röplabdába szinte teljesen új szemléletet hozott. Egyrészt mivel nem volt részese a sportág lerombolásának, vesszőfutásának, ezért nem törték meg az évek, sok sportági szereplővel ellentétben nem panaszkodott és nem a negatívumokat erőltette, inkább azt nézte, mit hogyan lehet véghez vinni. Másrészt addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. Ez azt jelenti, hogy amit a szerződésekben vállalt, azt mindig betartotta, legyen szó játékosról, edzőről vagy éppen szponzorokról. Felmérte a lehetőségeket, és folyamatosan az előrelépés módját kereste. Például kezdetben az Egyesült Államokból szerződtetett játékosokat, akik hazájukban amatőrként szerepeltek, tehát az európai kalandok mellett anyagilag is meg lehetett velük állapodni. A sportsajtó is felfigyelt a röplabda-nagyhatalomnak számító országból érkező játékosokra, ezért országos szinten is megjelent az egyesület neve: hallottak róla, a szponzorjelölteknek is lehetett mit mutatni. Délszláv kapcsolatainak köszönhetően egyre jobb játékosokat, szakembereket tudott Békéscsabára csábítani. Nem csoda, hogy munkájának eredményeként a sportági szövetség elnökségébe is bekerült. Még egy fontos tényező: a szakmai részt valódi szakemberekre bízták.
A teljes cikk a Presztízs Sport 5/4-es számában olvasható.








































