Aranyhíd
Mester, munka
Szurmai János
|
MOB-Szalmás Péter
|
2016.08.07.
|
A pást mellett mestere, Kulcsár Győző áll. Ahogy tekintetük összevillan, hirtelen létrejön egy csodálatos híd, egy híd az időben. Az egyik pillére a hatvanas években van, Tokióban és Mexikóban és Münchenben, azokban a városokban, ahol Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnokká vált, a másik pedig itt és most, Rióban.Az Aranyhíd gyönyörű íve évtizedeket ölel át, s rajta most ott jönnek valamennyien azok a csodálatos magyar vívók, akik e kivételes szellemi örökség részesei, örökösei, tovább éltetői.
A kétszeres világbajnok olasz Rosella Fiamingó hiába vezet most is, innen kezdve egyszerűen nem nyerhet – mert Emese minden mozdulatában és tempójában ott van a nagy elődök hagyatéka.
A vívásban más sportágakhoz képest még erősebb a mester-tanítvány viszony, hiszen az edző nem csak irányít, de nap nap után ott áll ő is a páston, s fogadja tanítványa szúrásait, ütéseit, vágásait. Lépnek előre, előre, aztán hátra, és újra és újra és újra.
Kulcsár Győző a párbajtőr Paganinija. Nemrégiben múlt 75 éves – és lám, ő tudja azt a legjobbat és legmodernebbet, amivel tanítványa megnyerheti a riói olimpiát.
Tudása konkrétan aranyat ér. Mestertársaival, a magyar sportot vállukon hordó szakemberekkel, tulajdonképpen megvalósították az alkimisták ezer éves álmát: a szellem erejével teremtenek aranyat.
A szellemükkel, a tartásukkal, a hitükkel.
Milyen gazdagok vagyunk!








































