A szavak ereje
B.P.
|
PS-archív
|
2016.01.05.
|
Több közös van a két futballistában, mint azt elsőre gondolnánk (nem, nem a magasságuk: 173 cm vs. 193 cm…). Egyrészt ugye mindketten a napokban váltottak csapatot: Huszti másfél év kínai kaland után tért vissza a Bundesligába, tavasszal az Eintracht Frankfurtot erősíti majd, Szalai pedig a minimális hoffenheimi játéklehetőség után kölcsönbe került Hannoverbe. Mindketten kiesés elől menekülő csapatba igazoltak, mindkettejüktől gólokat, gólpasszokat várnak a tavaszi hadjáratban, méghozzá hangosan kimondva. Harmadrészt ők ketten azok, akiknek legutóbb sikerült magyarként elérni a 10 gólt egy szezonon belül a négy topliga valamelyikében: Huszti 2014-ben 10, Szalai 2013-ban 13 találatot szállított a Bundesligában. Negyedrészt ők ketten a magyar futball elmúlt évtizedének talán legellentmondásosabb figurái: ők rohantak ki nyilvánosan (levélben, illetve sajtótájékoztatón) a magyar labdarúgás ésszerűtlen, korrupt, belterjes működése ellen.
És most – még mindig – ők ketten jelentik a magyar foci csúcstermékét nemzetközi viszonylatban. Bár az Európa-bajnokságra való kijutás olyan, mint 4–16 sör, a legcsúnyább nőt is szexinek mutatja, de előbb-utóbb kijózanodik az ember, és szembe kell néznie a csúf valósággal. Az pedig az, hogy Huszti és Szalai kritikái még ma is igazak. Sokan szerették volna rájuk húzni a szerepet, de sosem ők voltak az igazi rossz fiúk. Csupán a külföldön elért eredményeiknek köszönhetően olyan helyzetbe kerültek, hogy elmondhatták, mit tartanak rossz iránynak. És volt merszük kiállni. Ahogyan a napokban Hosszú Katinkának is a Magyar Úszó-szövetséggel szemben. Figyelnünk kellene rájuk!








































